I. Szabadság

Nem is értettem az egészet. Az apám meghalt. Ennyi, kész, vége. Nincs többé.
Ez a tény egészen lesokkolt. Próbáltam kikeveredni az egész rémálomból, de nem tudtam többé. Keményen beszippantott, és magával ragadott a sötétség.

Apa halála nem csak nekem tette tönkre az életem. Lassan egy éve már, hogy az orvos felhívott, hogy nem fog többé felébredni. Azóta elmentem egyetemre, elszöktem ebből a pusztuló kisvárosból. Anyám iszik, a bátyám drogdíler lett. Örülök, hogy megkaptam az ösztöndíjat, és eltűnhettem.
Az egyetemen senki sem tudta a történetemet. Korábban sem voltak barátaim, nem tudok senkinek sem megnyílni. A szobatársam Sarah tudja ezt, és nem is kérdezget sokat. Jó lány, és tudom, hogy számíthatok rá. Ő az egyedüli személy az életemben, aki fontos. Az otthoniakkal rég megszakítottam a kapcsolatot - mióta a bátyámat elkapták a zsaruk, anyám engem okolt mindenért. Sokszor elgondolkodtam már rajta, vajon hogy, és mikor is ment tönkre ennyire a családunk. Apa halála után még jobban össze kellett volna tartanunk, ehelyett ez lett velünk. Őrültség.
Természetesen a történtek után óriási depresszióba estem. Sarah próbál segíteni, de nem tud tenni sokmindent. Már az is nagy segítség, hogy van egy ember, akibe kapaszkodhatok. Aki visszaránt, ha valami hülyeséget akarok csinálni. Sokaknak ilyen személy talán egész életükben nem adatik meg.

  - Shel, kész vagy már? - hallottam barátnőm türelmetlen hangját.
  - Igen, kész vagyok. - majd azzal a lendülettel kiléptem a fürdőszobából, és Sarah-nak elakadt a lélegzete.
  - Ha ma nem szedsz fel legalább húsz pasit - egyszerre - akkor egyet sem! - sikongatott egy sort, és ide-oda forgatott, mint valami új játékszert. Hónapok óta zaklat, hogy menjek el egy egyetemi bulira, és most az év végén végre megadtam magam. Ezt az egyet kibírom - csakis az Ő kedvéért.
  - Ne szórakozz, csak essünk túl rajta! - motyogtam.
Sarah fintorogva lekapcsolta a villanyt, majd kinyitotta az ajtót. Várakozóan nézett rám, mert hogy eszem ágában sem volt elindulni. Hiába a Sarah által felrakott party-smink - amit mellesleg a youtube-ról szedett, és a nyakam ha nem figyeltem meg-megbicsaklott az öt kiló cucctól, ami a fejemet nyomta - és hiába annak az igazán cuki vörös, egyenesen csodálatosan kinéző, mégsem annyira kirívó ruha, ha egyszerűen irtóztam az emberektől. A nagyobb tömegektől pedig egyenesen rosszul voltam.
Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a fürdőszoba ajtaján álló óriási tükörben, majd barátnőmre vigyorogtam.
  - Mehetünk!
Kisétáltunk a szobánkból, és meglepetten vettem észre, milyen csendes a hely. Nincsenek türölközőkben rohangáló lányok, hangos röhögések a bezárt ajtajú szobákból, vagy éppen rosszban sántikáló srácok, akik a barátnőiket akarják meglesni. A folyosók kihaltak, a szobákból néha-néha hallatszódott ki zaj. Egyébként semmi életjel nem volt.
  - Mond, hogy nem mindenki a bulin van... - sóhajtottam egy óriásit. Sarah bevárt a lépcső mellett - tűsarkúmban alig bírtam menni... talán mert még soha, de tényleg soha nem viseltem - és rámvigyorgott.
  - Mit képzeltél, hogy az évadzáró bulira senki nem megy el? Ott lesz mindenki! - savanyú képemet látva tovább kuncogott, majd óvatosan elindult lefelé a lépcsőn. Sarah szívdöglesztően nézett ki.. Nem hiába volt messze az egyik legjobb csaj az egyetemen. A fiúk általában odavoltak érte, és mást - mint például engem - nem vettek észre. Oké, én sem vagyok éppen egy troll. Sőt, sokan kifejezetten szépnek tartanak. Kék szem, vörös haj, fehér bőr. Mi lehetne ebben szép? Persze Sarah gyönyörű napsütötte bőre, hosszú, fekete haja és csokibarna szemei, illetve nem tudnám kihagyni tökéleten jó alakját sem - messze fölöznek. Amit nem is bánok, tekintve, hogy ha vele vagyok, senki sem vesz észre. Ami nekem tökéletesen megfelel, hiszen senkit sem engedek közel magamhoz. Normálisan beszélgetni, ahogy a legtöbb korombeli? Soha! Ha kérdeznek, válaszolok. Ennyi.
Régebben nem voltam ilyen. Ha hozzám szóltak, könnyedén elcsevegtem bárkivel, legyen is az a tele lévő buszon a buszszofőr, a bácsi, aki leült mellém a vasútállomáson, és mindenről zagyvált, vagy akár az az ovis kislány, aki elejtette a fagyiját futás közben - ami az én új cipőmön landolt. Teljesen kifordultam önmagamból, és emeltem egy hatalmas falat közém, és az emberek közé. Amit lehetetlen átmászni. Mintha forró vasból lenne, amiken dárdák szúrkálnak ki, az ellenséget megsebezgetve. Soha, senki nem akarja ezt a falat átmászni.
Kivéve egy valakit.
Ethan Wolf.
Ez a srác más. Ez a srác őrült.
És ez a srác mégis vonzz.
Véletlenül találkoztam vele, késésben voltam, siettem. Valamelyik idióta jó viccnek tartotta, ha a folyosót bekeni valami csúszós löttyel, amiben sikeresen elzuhantam. Az esés következtében eltört a bal kezem. Valaki meglátta a szenvedésemet, és gyorsan felsegített.
  - Jól vagy, Shel? - furán néztem rá, amit észrevehetett, így zavart képpel kijavította magát. - Akarom mondani, Shelby. Izé. Barátnőd mindig így hív irodalmon, és mögöttetek ülök, így ez maradt meg...
  - Oké, semmi baj. - holott Sarah-n kívül senki más nem szólíthat így, de neki megbocsájtottam. Olyan kis aranyos volt.. mégis, ahogy leküzdötte a zavarát, tekintetében magabiztosság tükröződött. - Azthiszem, eltört a karom. - a fájdalom eltompította az Ethan-ös gondolataimat, és csakis a karomra koncentráltam. - El kell mennem a gyengélkedőbe. - nyögtem halkan, ahogy egyre jobban fájt.
  - Rendben, elkísérlek. - szerettem volna mondani, hogy ne tegye, egyedül is eltalálok, de hirtelen egy hang nem jött ki a torkomon.
  - Ja, és egyébként Ethan vagyok. Ethan Wolf. - mosolygott le rám. Visszamosolyogtam, és elindultam.
A gyengélkedőbe vezető úton - akkor az egyetem valamiért óriásinak tűnt - egy szót se szóltunk. Volt valami fura érzésem Ethan-nel kapcsolatban, de nem nagyon érdekelt. Kedves, jófej srác, aki meglátta egy szerencsétlen lány szenvedéseit a folyosó közepén, és elkísérte a dokihoz. Nem nagy ügy, ilyen bárkivel megtörténik.
Ám ahogy teltek a hetek, egyre többször beszélgettem Ethan-nel. Nem fontos dolgokról, apróságokról. Időjárás, beképzelt alakok, ilyen professzor, amolyan előadás. Csupa-csupa érdektelen, ártatlan beszélgetés. Észre sem vettem, hogy egyre jobban vágyom a társaságára. Könnyű volt vele dumálni, nem kérdezgetett semmiről. Nem tudott rólam semmit, mégis egyre feljebb jutott a mindenkivel szemben húzott áthatolhatatlan falamon. Ekkor tettem meg azt a végzetes hibát, hogy elkezdtem kerülni. Mikor megláttam, mintha észre sem vettem volna, elindultam az ellenkező irányba. Néha köszöntem neki, de fontos dologra hivatkozva gyorsan leléptem.
Azóta is hatalmas ürességet érzek, de tudom, ez a helyes. Nem tudhatja meg senki. Még nem állok rá készen. Nem akarom, hogy sajnáljanak, és szánakozva nézzenek rám. Ezért is menekültem el előző városomból.
Ezért is ijedtem meg, mikor szembesültem a ténnyel, hogy ezen a bulin mennyien lesznek. Sarah-val gyorsan leértünk a földszinre, és elsántikáltunk a buli helyszínéhez, a közeli kukoricás földekhez. Kis világító lampionokkal volt kirakva az út, minden diák kezében minimum egy sörösüveg, és üvöltött valami pörgős zene. Mindenkit elragadott a jókedv, senki sem maradt egyedül, dőltek az emberek minden irányból. Én is elmosolyodtam, és hosszú ideje először elengedtem magam. Táncoltam esztelenül, aztán ha kifáradtunk, röhögve iszogattunk. Az egész annyira tökéletes volt. Láttam Saraht, amint elfut Travis-szel, az egyik legmenőbb sráccal, és nevetve néztem utánuk. Lassan kortyolgattam a sörömet, közben röhögve figyeltem az egyik srác előadását a környezetvédelemről. "Kissé" elvolt már, és mikor nem bírta ötödszörre sem befejeznin az egyetlen értelmesnek vélhető mondatát a globális felmelegedésről, egyszerűen felröhögött, és bedőlt a kukoricásba. A többiek kurjongattak, és hívtak táncolni. Beleegyeztem.
Az egész annyira álomszerű volt. Soha nem engedtem még magam el ennyire, az érzés újdonságként hatott rám, teljesen elvoltam varázsolódva.
Nem tudom, meddig buliztunk, táncoltunk, ittunk, és néztem, ahogyan a vedelő állatok sorra kidőlnek. Csak arra lettem figyelmes, hogy egy srác közeledik felém. Ahogy megláttam éjsötét haját, aranybarna szemét, elállt a lélegzetem, és kiszáradt a torkom. Lehet, hogy a pia tette, de sosem éreztem még ezt. A hasamban a kis pillangókat - a görcsöt, ahogyan beidegesedek az előttem álló, vadítóan helyes sráctól. Az izmai kirajzolódtak kissé vizes, fehér ingjén. Hogy én eddig hogy nem vettem észre, hogy Ethan ilyen vonzó?! Mosolyogva átölelt, én pedig ezzel a reakcióval nem tudtam mit kezdeni. Szorosan köré fontam karjaimat, és mélyen beszívtam az illatát. Ez az este már nem is lehetett volna tökéletesebb.

Arra ébredtem, hogy valami - vagy valaki - egyre jobban fojtogat. Összezavarodtam. Kinyitottam a szemem, és Ethan békés, nyugodt arcát pillantottam meg. Ajkunk pár centire lehetett egymástól. Picit megmozdultam, hogy kapjak levegőt, de ez elég volt ahhoz, hogy felkeljen. 

    - Ne haragudj, nem szerettelek volna felébreszteni! Aludj nyugodtan, én csak összeszedem magam! - megpróbáltam kibújni karjai közül, de nem engedett. 

    - Shelby Greene.. nem mész te sehova. - motyogta félálomban, mire felnevettem. 
    - Engedj el, Ethan, haza kell mennem! - mosolyogva néztem, ahogyan lassan átfordul a másik oldalára, ezzel el is engedve engem. Akkor még nem jutottak eszembe az elmúlt éjszaka eseményei. 
Lassan kikászálódtam az ágyból. Csak egy óriási póló volt rajtam, csak úgy árasztotta Ethan illatát. Ekkor kezdtem először megijedni, mik történhettek. Jobban körülnéztem a szobában. Nem úgy nézett ki, mint a szokásos rendetlen fiúszobák. Minden tökéletesen a helyén volt, kifogástalan tisztaság uralta az egész házat. Csodálkozva pillantottam körbe. Hiszen én végig azt hittem, Ethan koleszos! A szobájának saját fürdője volt. Nem túl nagy ugyan, de egy személy kényelmesen elférhetett. Letusoltam, fogat mostam. A ruháimat nem találtam sehol, így kimentem megkérdezni Ethant, aki már nem volt az ágyában. Incsiklandozó illat terjengett az egész házban, így a konyha felé vettem az irányt. Életemben nem láttam még ilyen vonzó férfit, pedig néztem már egy-kettő romantikus filmet, tele jobbnál-jobb adoniszokkal. Ethan viszonnt egyikhez sem volt fogható. Fekete, kócos hajába legszívesebben beletúrtam volna. Egy szál boxerben állt, és nagyon ügyködött. Hirtelen felém fordult, és egyből elvigyorodott. Hibátlan felsőteste, csókolnivaló ajkai, és a szeme... az a csodálatos aranyszínű szeme... a gyomromban lévő pillangók életre keltek, és én azt hittem, ott esek össze. Még senki nem volt rám ilyen hatással! Hiszen nem is ismerem! Akkor hogyan érezhetem ezt?
Elhessegettem minden Ethan-ös gondolatomat, és szigorúan a szemébe bámulva megkérdeztem, hol lehetnek a ruháim.
    - Betettem őket a szekrénybe, az ágy mellett. Remélem, szereted a sült tojást és a bacont. - tette hozzá kisfiús mosolyával. 
    - Tökéletes! - vigyorogtam vissza, mire hangosan megkordult a gyomrom. 
A fejem szanaszét állt - hogy kerültem ide?! Nem olyasfajta lány vagyok, aki minden hétvégén más fiúnál ébred! 
A ruháim valóban a szekrényben voltak. A szoba stílusa meglepően elütött a ház többi részétől: míg minden a legmodernebb volt, addig Ethan hálószobája régies, gyönyörű bútorokkal volt berendezve. 
Reggeli után egyre feszültebb lettem. Kezdett visszatérni örök barátom, az idegesség, amely a tegnapi buli óta teljesen eltűnt. Komolyan kezdtem aggódni, mit csinálhattunk tegnap éjszaka. Már megbántam, hogy nem egyből ezzel kezdtem, mikor valaki más ágyában ébredtem.
    - Ethan... - vettem komolyra a figurát - miért vagyok itt? 
Láttam, hogy már számított a kérdésemre. Nyugodt hangon válaszolt, próbált továbbra is jókedvű lenni, de mintha szomorúságot láttam volna a szemében. 
    - Tegnap kissé rosszul lettél az elfogyasztott alkoholmennyiségtől. Nem találtam sehol sem Sarah-t, így hazahoztalak. Nem akartál egyedül aludni, ezért ébredtél mellettem.. de nem volt semmi! Ne haragudj, kérlek! Nem bírnám ki, ha újra elveszítenélek.
    - Úristen, annyira sajnálom! - nem szabad közel engednem magamhoz, ebből még nagy bajok lehetnek. Tudtam, le kell lépnem, amilyen gyorsan csak tudok, akármennyire is fáj.